Amikor a tanári kommunikáció embert formál
Emlékszem, már középiskolásként is voltak olyan mondatok, amiktől összeszorult a gyomrom. Nem voltak nagy dolgok – csak hétköznapi tanári mondatok, amiket talán ma is hallani lehet bármelyik iskolában. Most, hogy magam is tanárként dolgozom, sokszor visszacsengenek ezek a mondatok, és már tudom, milyen nagy felelősség rejlik bennük. A tanári kommunikáció nemcsak az adott pillanatról szól: mintát adunk, ami hosszú időre nyomot hagy a gyerekekben. Nem mindegy, mit és hogyan mondunk – mert minden szóval formálunk, építünk vagy épp elbizonytalanítunk.
Tisztában vagyok azzal is, mennyire nehéz a középiskolai tanári munka. Sok kamasz próbálgatja a határait, provokál, ellenáll, vagy épp csendben zárkózik el. Nem könnyű nap mint nap reagálni, türelmesnek lenni, újra és újra energiát adni.
Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ebben a témában elmélyedek egy kicsit. Nem az a célom, hogy megítéljem, miért hangzik el egy-egy mondat, hanem az, hogy megnézzük, hogyan lehetne másképp. A fókusz nem a hibán van, hanem a megoldáson.
Ha valaki tanárként magára ismer egy-egy példában, az nem baj – épp ellenkezőleg: azt jelenti, hogy nyitott az új irányokra, és szeretne a régi, beidegződött minták helyett kapcsolódóbb, emberibb szokásokat kialakítani.
Tanári kommunikáció a gyakorlatban: hét mondat, amit érdemes újragondolni
1. „Megvárom a csendet.”
Valójában nem a csendet várja a tanár, hanem figyelmet kérne – de ezzel a mondattal feszültséget teremt. Ez egy passzív mondat: senkit sem szólít meg, és a tanár tekintélyét sem erősíti.
A diákok gyakran provokációnak érzik, és még inkább elhúzódnak a közös munkától.
Mondhatnád inkább így:
- „Szeretném, ha most mindenki hallaná, amit mondok – fontos lesz a következő lépéshez.”
- „Várjunk egy pillanatot, hogy mindenki figyelni tudjon, aztán megyünk tovább.”
2. „Timi, ha puskázol, nem engem csapsz be, hanem magadat.”
Ez erkölcsi leckének tűnik, de nem tanít felelősséget – inkább megszégyenít. A tanár ezzel azt üzeni, hogy őt nem érdekli igazán, csak a „rend” sérült.
A diák tudja, hogy hibázott, de nem azt tanulja meg, hogyan javíthatná ki.
Mondd inkább így:
- „Úgy látom, nehéz volt ez a dolgozat. Beszéljük meg, mivel tudnék segíteni a felkészülésben.”
- „Ha most őszintén megnézzük, mi ment nehezen, együtt jobban megérthetjük, hogyan készülj legközelebb.”
3. „Csalódtam benned.”
Ez érzelmi kizárás, amivel a tanár – sokszor akaratlanul – bűntudatot kelt. Ezzel nem oldja meg a helyzetet, csak távolságot teremt.
A tanár felnőttként segíthetne a diákot abban, hogy megértse, miért volt helytelen a viselkedés, és hogyan lehetne jóvátenni.
Egy középiskolásnak éreznie kell, hogy számíthat a tanárára akkor is, ha hibázik.
Mondd inkább így:
- „Most nehéz volt ez a helyzet számomra. Szeretném, ha együtt kitalálnánk, hogyan tudnánk rendezni.”
- „Nem tetszett, ahogy ez történt, de attól még bízom benned. Beszéljük meg, hogyan lépjünk tovább.”
4. „Akkor van vége az órának, amikor én azt mondom.”
Ezzel a tanár a hatalmat hangsúlyozza, nem a kölcsönös tiszteletet. A diákoknak is vannak alapvető szükségleteik: enni, inni, pihenni, teremről teremre menni.
Ha ezeket a tanár nem veszi figyelembe, az csak ellenállást szül.
Mondd inkább így:
- „Látom, hogy kicsöngettek, fejezzük be gyorsan ezt a gondolatot, hogy ne maradjon félbe.”
- „Még egy percet kérek, hogy lezárjuk – utána tiétek a szünet.”
5. „Mi ez a macskakaparás?”
Gyakran tréfának szánják, de valójában megszégyenít. Ez a tanári kommunikáció megalázó. Az íráskép sokszor idegrendszeri fejlettséggel vagy stresszel függ össze, nem szándékkal.
A gyerek így azt érzi, hogy az igyekezete értéktelen.
Mondd inkább így:
- „Ez most kicsit nehezen olvasható, de látom, hogy dolgoztál vele. Mit segít, ha kicsit nagyobb betűkkel próbálod?”
- „Tartalmilag jó, nézzük meg, hogyan tudnád olvashatóbbá tenni – van rá egy trükk, amit szívesen megmutatok.”
6. „Ezt általánosban már tanultátok.”
Ez a mondat gyakori, de romboló, mert a diák azt hallja ki belőle: „késésben vagy” vagy „ezt már tudnod kellene”. Pedig a felejtés a tanulás természetes része. A hosszú távú memória csak akkor rögzít tartósan tudást, ha időről időre újra előhívjuk. Egy tanár feladata nem a memória számonkérése, hanem az, hogy segítsen a korábbi ismeretek újraépítésében és összekapcsolásában. A tanári kommunikáció ilyen formában nem segíti a gyerekeket az ismeretek előhívásában.
Szakmailag sem reális elvárás, hogy valaki évekkel korábbi tananyagra pontosan emlékezzen – különösen, ha azóta más irányban fejlődött. Sokkal hatékonyabb, ha a pedagógus tanulásmódszertani kapaszkodókat ad, és segíti az előhívást.
Mondd inkább így:
- „Emlékeztek, hogy volt erről szó korábban? Nézzük meg most kicsit más szemszögből.”
- „Ez az anyag ismerős lehet, de most más szinten dolgozunk vele – segítek, hogy előjöjjön, amit már tudtok.”
7. „Nem mondtam, hogy dolgozatot írunk? Akkor most mondom.”
Nem önmagában az a gond, ha egy tanár bejelentés nélkül írat dolgozatot, hanem az, amikor a mondat mögött ott a „majd én megmutatom” attitűd. Ez az üzenet nem a fejlődést szolgálja, hanem félelmet és ellenállást kelt.
Egy bejelentés nélküli dolgozatnak is lehet pedagógiai értelme: segíthet abban, hogy a tanár lássa, hol tartanak a diákok, mire érdemes még visszatérni A cél ilyenkor az, hogy kiderüljön, mit tud már a diák, és miben szorul segítségre – nem az, hogy mit nem tud. Ha a tanári kommunikáció világos, a dolgozat nem büntetés lesz, hanem visszajelzés.
Mondd inkább így:
- „Szeretném látni, mi maradt meg az elmúlt hetek anyagából. Most írunk egy rövid dolgozatot, de előtte gyorsan átismétlünk pár dolgot.”
- „Ez most bejelentés nélküli dolgozat, de az eredményét nem osztályozom le. Arra szeretném használni, hogy megnézzük, mi az, ami nehezen megy.”
Tanári kommunikáció a diákok szemszögéből – mit érez a középiskolás?
Ez a 2023-as kutatás középiskolás diákok szemszögéből vizsgálta, hogyan érzékelik a tanár–diák kommunikációt, és milyen pszichológiai, illetve tanulási következményei vannak annak, ahogyan a tanár megszólal az órán.
A kutatás kvalitatív interjúkra épült: a diákokat arra kérték, hogy idézzenek fel tipikus tanári mondatokat, helyzeteket, és meséljék el, hogyan érezték magukat ezekben. A válaszok alapján három nagy mintázat rajzolódott ki:
1️⃣ A biztonságos kommunikáció tanulásra ösztönöz
A diákok akkor érzik magukat nyitottnak és motiváltnak, ha a tanár hangneme nyugodt, elfogadó, és teret ad a kérdéseknek.
Az ilyen tanári megszólalások növelik a tanulási bátorságot (learning courage) – vagyis a diák mer kockáztatni, kérdezni, hibázni, mert érzi, hogy nem fogják megalázni.
2️⃣ A bántó vagy leértékelő hangnem azonnal gátol
A megkérdezett diákok többsége azt mondta, hogy ha a tanár szarkasztikusan, türelmetlenül vagy kioktatóan reagál, az nemcsak a hangulatukat, hanem a teljesítményüket is rontja.
Ilyenkor a tanulás helyett az önvédelem kerül előtérbe:
„Nem figyeltem már, csak vártam, hogy vége legyen az órának.”
A kutatás kimutatta, hogy ez a fajta tanári kommunikáció közvetlenül csökkenti az önbizalmat és a tanulási motivációt, különösen a visszahúzódóbb diákoknál.
3️⃣ A tanár „kommunikációs mintája” beépül a diák önképébe
A diákok hosszú távon magukévá teszik azt a stílust, ahogy velük beszéltek.
Akikkel partnerként kommunikáltak, később magabiztosabban fejezik ki a gondolataikat, nyitottabbak a véleménykülönbségekre és jobban bíznak a saját kompetenciáikban.
Akikkel rendszeresen lekezelően beszéltek, azoknál gyakoribb lett a „tanulási szorongás” (learning anxiety) és az önbizalomvesztés.
A kutatás összegzése szerint: A tanári kommunikáció nemcsak az órát formálja, hanem a diák önképét is. A tanár szavai beépülnek abba, ahogyan a diák önmagát, a tanulást és a tudást látja.
A tanulmány végkövetkeztetése az volt, hogy a tanár–diák kommunikáció nem csupán oktatási eszköz, hanem pszichológiai környezet is, amely a diák tanulási motivációját és önértékelését alapvetően befolyásolja.
Forrás:
Dubois, N. (2023). In-class teacher-student communication according to high school students’ perceptions.
Linnaeus University, Sweden.
Elérhető: https://www.diva-portal.org/smash/get/diva2%3A1811622/FULLTEXT02.pdf
Záró gondolat
A tanári kommunikáció nem tökéletes mindig.
Sokszor egy fáradt pillanatban, egy nehéz osztály közepén hangzik el egy-egy mondat, amit később magunk sem érzünk jónak.
De minden ilyen pillanat lehetőség is: ha felismerjük, már tettünk egy lépést a változás felé.
A diákok nem a hibátlan tanártól tanulnak a legtöbbet.
Aki képes kimondani: „Ezt most máshogy kellett volna.”
Aki figyel, kérdez, és megpróbál új utakat találni.
Mert a kommunikáció a tanár és a diák között nemcsak arról szól, hogy kinek van igaza – hanem arról, hogy hogyan maradunk emberek egymás mellett. És talán mindannyian ezt szeretnénk hallani: olyan mondatokat, amelyekben ott van a megértés, a türelem és a hit abban, hogy lehet jobban is. Ha ez sikerül, abból nemcsak a diák tanul – hanem mi, felnőttek is.
További cikkeink, amik pedagógusoknak szólnak, itt olvashatóak.
Rólunk
Mi, Besze Márk és Lipóczki Szilvia, a Nevria alapítói, tanárként és emberekkel foglalkozó szakemberekként hiszünk abban, hogy a gyereknevelés öröm, de olykor kihívás is. Azért indítottuk el a Nevriát, hogy segítsünk azoknak, akik szeretnének magabiztosabbak lenni a nevelésben, vagy épp útmutatást keresnek. A pedagógia és az emberi lélek világa mindig is közel állt hozzánk; hivatásunkban a gyermekekkel való közös munka feltölt minket. Tapasztalatainkra és szakmai tudásunkra támaszkodva szeretnénk megosztani mindazt, amit mi is megtanultunk az évek során.
